YFriday koncertélmény

Egy klubkoncert – számomra – minidg sokkal többet jelent, mint egy teltházas arénás show. Úgy vagyok vele: ha koncertre megyek, akkor koncertre menjek és ne színházba – nem mondom, jó a fénytechnika, nem zavar a füstgép, a 200 négyzetméteres LED-fal, és a többi – de ha egy zenekar közvetlen kapcsolatban meg tudja mozgatni a közösséget mindezek nélkül, adott esetben mondjuk egy téglával burkolt, pincehangulatú, “underground” feelinget sugárzó klubban – azt mindig sokkal jobban élvezem…

Igaz, a YFriday mostani – immár harmadik – budapesti koncertjén volt (kisvásznas) vetítés és voltak fények is, ami jót tett a hangulatnak, mégis alapjában véve klubhangulatú koncert volt, hihetetlen közvetlenség jellemezte az egész alkalmat, főleg hogy a fellépő zenekaroktól alig egy-két méterre állva élvezhettem a koncerteket…
Igen, koncerteket, mert nem is “csak” egy zenekar izzadt a szórakoztatásunkért – a sokunk által sok helyen már hallott Tűzveszély! nyitotta az estét, mind stílusban mind minőség tekintetében igazán méltóképpen: dicsőítő dallamok és ropogós gitártémák segítettek az ellazulásban a brit testvérek fellépése előtt:)
Már itt feltűnt, hogy a hangosítás – legalábbis az én ízlésem szerint – az eseménynek otthont adó Take5 jazzklubban, bizony-bizony, kiváló:) Meggyőzően, de nem túl hangos, érthető a hangzás. Ezért is örülök hogy az Ezazanap! iroda tervei szerint ez a koncert egy egész eseménysorozat kezdete lehet melynek során külföldi és hazai zenekarok egyaránt fellépnek majd, méghozzá – Viktor szerint – a mostaninál kedvezőbb áron;) Őszintén remélem hogy ez kicsit felbezsdíti majd a hazai keresztényzenei “klubéletet”.
Aztán – a csaknem fél órás kiváló Tűzveszély! “zúzda” után – már csak várni kellett hogy megjelenjen a várva várt csapat a YFriday. Ha valaki ekkor kiáll és kijelenti hogy elmarad a koncert – hááát, nem akartam volna a helyében lenni:P De szerencsére erről szó sem volt, a szemfülesek már korábban észrevehették a tömegben somfordáló Gav-et (billentyűk)…:)
És Richard Strauss híres neves Zarathustra témája után (te jó ég, ettől a zenétől mindenki beindul:) ) kirobbant a hangfalakból a hagyományos koncertkezdő Universal. Nem akarom fájdítani senkinek a szívét, aki távol maradt az eseménytől, szűkszavú leszek (főleg mivel ezúttal nem sikerült megszereznem a setlistet és fejből nem emlékszem az összes dalra), elég annyi: volt ugrálás bőséggel:) Nagy örömömre megszólaltak a múltkori koncerten is végigugrált “klasszikusok” mint a Wonderful és a Start of the summer, sőt az áprilisban megjelenő új, GREAT AND GLORIOUS című albumról is hallhattunk rengeteg kiváló dalt. Közvetlen és személyes jellegű koncert volt, a bandának két hónapja ez volt az első fellépése a stúdiózás miatt, szóval kitüntetve érezhetjük magunkat:)
Erősen dicsőítő jellegű volt a koncert, és akinek eddig nem lett volna nyilvánvaló, az teljes valójában átélhette: ez a négy srác bizony mélyen hisz Istenben, az ő vezetését éli meg, dalaik lélekteliek és ihletettek. Különösen emlékezetes marad a Start of the Summert követő elmélyedős rész, az Everlasting God, melynek közepén Ken (ének) jó szokásához híven a dal alapját képező Ézsaiás 40 néhány részletét mondta el. Tanultunk új dalt akusztikus gitárral, meg lettünk énekeltetve többször is, izomlázasra ugráltuk a vádlinkat, a lelkesebbeknek a pogóból is kijutott:)
Nem mondom hogy nagy zúzás volt, de jól esett egy kis lökdösődés ott a bal szélen, a hátul állókat ugyan nem láttam, de szerintem a közönségre nem lehet panasz – az biztos hogy mindenki jól érezte magát, és valahol ez a lényeg:)
A koncert végén természetesen “kikönyörögtük” magunknak a Revolution című megaslágert – hiába, egy szint fölött kötelező az utolsó előtt néhány dallal leállni, ráadás nélkül lassan nem múlhat el egy komolyabb koncert:) Ez van, ezt is meg lehet szokni;) Annyira azért nem kellet könyörögni…:)
A Revolution-nel tehát véget ért a koncert, de nem az este – beszélgetős, iszogatós (persze csak málnaszörpöt:P) jó hangulatú ténfergésbe csapott át, a háttérben vetített Michael W. Smith DVD-vel. Ezt az ötletet mindenképpen jónak tartom a szervezők részéről: mindig rossz ha koncert után azonnal elrohan az ember és a színpadvilágítás fénye után a metró sötétjében találja magát, így van ideje ülepedni kicsit az élménynek, főleg ha a YFriday-srácok készséggel állnak rendelkezésre mindenféle kérdésre válaszolni, mindenféle rajongókkal fotózkodni, sőt akár az én pólómat aláírni is;) Bizony, mind a négyen:)
Volt alkalmunk kérdezősködni a dalok történetéről, a Ken (ének/gitár) által használt tprzítópedálokról, stb… mindig jó ilyen közvetlen keresztény emberekkel beszélni, és egy ilyen koncertből sokat lehet tanulni is. A dobos Dez abszolút közönségkedvenc lett hihetetlenül közvetlen stílusa miatt (lányok szerint “cutest drummer”, én ezt nem tudhatom…:P) de a basszer Danny és a billentyűs Gav is kapható volt a fotózkodásra.
Elnézést ha kicsit hosszúra sikeredtem, a konklúzióm tehát a következő: két jó zenekar, remek hangulat, éljenek a klubkoncertek:) Remélem valóban lesz folytatása és idővel hagyománnyá válik az ilyen alkalmak rendezése, és legközelebb még többen leszünk.

YFriday Myspace
YFriday honlap
Ezazanap! iroda