Egyre gyakrabban hallok olyan vádakat, hogy az igazi érték az, ami tíz-húsz-száz-ötven-ötmillió év után is töretlen népszerűségnek örvend, ezért a könnyűzene nem lehet igazán értékes, hiszen egy nagy sláger “élettartama” mindössze évtizedes nagyságrendre tehető – persze, a kivételek megengedésével…
Erre a gondolatra szeretnék most referálni.
A populáris műfajoknak van egy olyan sajátossága – rákfenéje, ha tetszik – hogy az előadó és a szerző személye azonos. Vagyis, teszem azt (hogy elfogulatlan példát hozzak:) egy Thrice dalra a kutya sem kíváncsi például az én előadásomban:P igazán hitelessé és érdekessé akkor válik, ha Dustin és csapata személyesen áll ott a színpadon és mutatja meg, hogy is szól mindez, mikor kikerülnek a stúdió kötöttségeiből…
Természetes tehát, hogy az előadó(k) halála után, még ha feldolgozások formájában továbbra is játsszák, a dal érdekessége kicsit visszaesik, míg
akármelyik úgynevezett “komolyzenei” mű – mivel előadóhoz egyáltalán nem kötődik – természetesen több száz év múlva is ugyanolyan érdekes maradhat…
Ezzel persze nem állítom hogy ne lennének olyan könnyűnek tartott darabok amiket az előadó halála után is újra-újra elővesznek, talán majd száz év múlva is, és azt sem hogy ne létezne ma komolynak tartott, ám később méltán elfeledett zeneszerző:P Pusztán egy olyan érvre próbáltam a magam gondolataival válaszolni amit nagyon sokszor nagyon sokfelé hallottam már.
Ismét megállapíthatjuk tehát, hogy a könnyű és komoly ágazat között hierarchiát felállítani nem érdemes, sőt tulajdonképpen ketéválasztani sem érdemes a kettőt, hogy egy korábbi postomra utaljak vissza.
Ennyi volt mára az agymenés:P
