Az alkotás nehézségéről…

“In my head everything was perfect,
and every note resounds in harmony.
All I seem to offer up are dischords,
and every note I sing sounds out of key.
And every time I play with passion I start breaking strings.
And my voice cracks when I sing from my heart.
Guess that’s the price
I’ve got to pay to know that I’m alive.
This melody is tearing me apart…”

Néha megjelenik az ember fejében egy dallam, elkezd rajta gondolkozni… elképzeli a leendő dalt, és minden TÖKÉLETESNEK tűnik… Elkezdi játszani egymagában, és egyre jobban élvezni. Esetleg összeállnak néhányan zenélgetni  - és amikor az egész kezd testet ölteni, mintha semmi nem olyan lenne ahogy azt az “alkotó” (az “artist in the ambulance” ) elképzelte… Esetleg hamis az ének, vagy csak nem úgy szól ahogy kéne, a hangszínek nem olyanok mint fejben voltak, az akkordok másképp szólnak – az álomvilág után a valóság valami egészen más.  És amikor – teszem azt – elkezdi az ember a felvétel sávjait összekeverni, elkezdi látni a kész dal körvonalait – akkor  egy kicsit csalódott. És reklamál – de hát gondolatban nem ilyen volt! Én PONTOSAN ÚGY játszottam és énekeltem ahogy kell… Mért lett ez más??

Hát igen… ez van. Ez a  nehézség, azt hiszem, próbatétel midnen kezdő, haladó és profi zenész, és hangmérnök számára – hogy akár élőben, akár felvételen az az elképzelt koncepció megvalósulhasson, az érzelmek amiket kifejezni cél lenne valóban ott legyenek, a szenvedély ne csak húrtépésben nyilvánuljon meg… és ott legyen a magnószalagon (winchesteren?) is…

“…And every time I play with passion I start breaking strings…”

Kicsit küzdelmes dolog  ez – folyamatos úkeresés, kompromisszumkeresés a képzelet és a valóság, a túlbonyolított és az egyszerű között.

Ezek a gondolatok a “verziókövetős” cikksorozatomhoz kapcsolódnak – ahol megkíséreljük Norbival nyomon követni egy születő dalocska fejlődésének állomásait. Változik, alakul és vannak korlátaink, persze – semmi sem tökéletes. De épp az az érdekes és izgalmas az egészben:) Mikor kész lesz, érdekes  lesz összevetni az eredeti, egy gitáros verzióval… mi lett jobb, mi lett rosszabb? És utána esetleg tovább dolgozni, akkor már az élő előadás kivitelezésén – mert egy dal soha nincs kész teljesen… de öröm csinálni, öröm dolgozni rajta.

“…You take my hand and I take yours, You take my hand and I take yours, You take my hand and I take yours,  Let  our passion bleed…”

Na igen. Nekiláttunk, és felvettük a basszust, meg egy rakás vokált. Nekünk tetszik:) De persze ez még korántsem a végleges verzió. Ugyanakkor, ha minden a terveink szerint alakul, jövő hétre valami kicsit “konkrétabbat” tudunk majd nyújtani;) Addigra rendesen beállított térhangzással és hangszínekkel, valamennyivel jobban keverve. nem úgy mint most:P De igyekszünk, (nagyon élvezzük;) )és a dal már igazán körvonalazódni látszik….

Csuda izgalmas:)

A nemrégiben “v0.1″ cím alatt leközölt dal második verziója – jelentem lekezdődtek a sávozási munkálatok;) 1 ének 1 gitár 1 kongasáv van kész, de keverve hangszínelve stb. nincsen szóval ez még… gyenge:P de mivel megígértem hogy a fejlődés állomásairól beszámolok hát ime:

Egy új dal 0.1-es verzióját hallgathattátok meg itt – ha még időben olvastátok a cikket:) ha nem akkor irány a következő állomás…

Tegnap vettük fel Norbival, ő kongázott-vokálozott én meg gitároztam és énekeltem… Tábortűzi a feeling, és persze így nincs tökéletesen keverve az anyag, mivel élőben lett feljátszva, ez a dal első verziója…:) De mi nagyon élveztük a zenélést. Ezt a dalt majd kidolgozzuk rendesen az OpenGrave-vel, és természetesen be fogok számolni a fejlődésének állomásairól:) Jelenleg itt tartunk. Mint tudjuk minden kezdet nehéz…:P JCHC